Kis túlzással évek óta várt a világ egy olyan előadásra, mint amilyen a brazil–francia negyeddöntő volt. Zinedine Zidane, a Real Madridban hosszú ideje csak vergődő 34 éves középpályás – akit a német sajtó már „dinoszaurusznak” csúfolt a feledhetőre sikeredett Svájc és Dél-Korea elleni csoportmecscsek után – már a spanyolok ellen is régi önmagát idézte. Szombat este, a frankfurti stadionban pedig hosszú és kacskaringós pályafutása talán legpazarabb produkciójával búcsúztatta el – társaival együtt – az ötszörös világbajnok Brazíliát. A madridi Marca címlapja – persze némiképp önös érdekből – vasárnap ezt harsogta: „No te jubiles!”, azaz „Ne menj nyugdíjba!”, a felirat alatti képen pedig Zinedine Zidane lelkendezik a meccs lefújása után.
Nézzük, mi is történt, mi volt ez a futballcsoda, amelyről áradozva beszélnek, írnak világszerte?

Az öreg Cafún nevetett a stadion A nagy csata napján kánikula köszöntött Frankfurtra. A Waldstadion természetesen zsúfolásig megtelt – 48 ezer néző –, a sajtópáholy kettővel mögöttünk lévő sorában egy rasztafrizurás, elegáns fekete szafariöltönyt viselő fiatalember, bizonyos Christian Karembeu – a nyolc évvel ezelőtti Franciaország–Brazília világbajnoki döntő egyik sztárja, az 53-szoros válogatott világnagyság, a vb-arany mellett Eb-trófea, valamint két BL-cím birtokosa – foglalt helyet.

Odalent, a pázsiton heten néztek egymással farkasszemet azok közül, akik 1998. július 12-ének balzsamos estéjén ott voltak a párizsi Stade de France-ban, amikor Franciaország első, s ez idáig egyetlen világbajnoki címét szerezte: Fabien Barthez, Lilian Thuram, Zinedine Zidane, Patrick Vieira, illetve Cafú, Roberto Carlos és Ronaldo.

A 25. percben a bal oldali kanyarból 15 ezer brazil skandálta: „Ci-ci-nho!” Persze, mert a 36 esztendejének legalább a dupláját mutató Cafú kacagtató megoldásokkal vétette észre magát. Úgy is fogalmazhatunk, ő volt a „fekete lyuk”, hiszen ha hozzá került a labda, akkor az örökre eltűnt, legfeljebb az ellenfélnél bukkant fel újra.

Az első félidő remek iramot hozott, de helyzetek – ekkor még – alig voltak.

A 45. percig. Akkor Zinedine Zidane három embert átjátszva, egy bámulatos cselsorozat végén kiugratta Patrick Vieirát, a halfot pedig a smirgliérdesen futballozó Juan buktatta.

Christian Karembeu kaján mosolya

A 48 ezer néző egy emberként emelkedett fel a székéről: a brazilokat a rémület, a franciákat a bizakodás ugrasztotta talpra. Hátha a játékvezető, Luis Medina Cantalejo piros lapot vesz elő a zsebéből – ő azonban „csak” sárgát mutatott fel.

A szünetben Christian Karembeu kedvesen volt közlékeny: „Csodálatos meccs, egyforma erejű csapatok, egyelőre csak a gólok hiányoznak. Mondanám, hogy mi játszunk jobban, de nem teszem, mert mit szólna hozzá a cimborám…” Azzal jobbra kacsintott, ahol (alig ismertünk rá!) bizonyos Da Silva úr állt, becsületes nevén Sonny Anderson, a Vasco da Gamától a Barcelonán át a Villarrealig sokfelé megforduló brazil csatár!

A franciás esernyőt csodálhatta Brazília

A második félidő francia varázslat volt.

A „gloire” szinte láthatóan, tapinthatóan ragyogta be a Waldstadiont. Zinedine Zidane előbb Ronaldónak, majd Gilberto Silvának adott esernyőt, előbbi olyan látványosra sikeredett, hogy a riói kiadású O Globo rögvest fel is tette honlapjára a videót, a mazochista lelkületű brazil szurkolók percekkel a nagy csel után már gyönyörködhettek is önnön megaláztatásukban…

Az 57. percben lőtt Thierry Henry-gól Zinedine Zidane lézerpontosságú szabadrúgása után – és eszméletlenül nagy brazil helyezkedési hibával kísérve – csak az elkerülhetetlen vég bekövetkezését jelentette. Christian Karembeu arcán pedig olyan üdvözült mosoly ült, mintha ő is aktív részese lett volna ennek a történelmi francia sikernek: „Most már elmondhatom: végig bíztam a győzelmünkben, engem a legkevésbé sem lepett meg, hogy kiütöttük a brazilokat. A mezőny legjobbja? Ki más lenne: Zinedine Zidane!”