Togo kikapott
Toki 2006.06.13. 23:18
Adebayor végig játszotta a mérkőzést.
Koreai Köztársaság - Togo 2-1 (0-1)
Gólszerzők:Li Csun Szo (54.), An Dzsung Hvan (72.) ill. Kader (32.) Kiállítás: Abalo (53.)
A mérkőzést meglepetésre bátrabban kezdték az afrikaiak, de az első tizenöt percben mindkét csapat inkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt. Az első félóra mindenképp kiegyenlített játékot hozott, és egyik fél sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani. A harminckettedik percben viszont a togóiak még jobban meglepték a mérkőzés esélyesének tartott Koreát, ugyanis megszerezték a vezetést Kader révén. A francia Sochaux légiósa egy előreívelést követően vette át combbal nagyszerűen a labdát, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. A koreaiak ezután, akárcsak az első félidőben teljes egészében, az előző vb-helyezésükhöz méltatlanul halovány teljesítményt mutattak, a szimpatikusan és harcosan játszó Togo ellen. A szünetben azonban Dick Advocaat szövetségi kapitány összekapta az ázsiaiakat, akik mintha egy teljesen más csapattal léptek volna a pályára a második játékrészben. Az ötvenharmadik percben a találkozó fordulópontját jelentette, amikor a nagyszerűen kiugró Pakot, a Manchester United légiósát Abalo buktatta hátulról, amiért teljesen jogosan megkapta második sárga lapját Graham Poll játékvezetőtől, és számára véget is ért a mérkőzés. A megítélt szabadrúgást, Li Csun Szo a tizenhatos előteréből fantasztikusan tekerte a kapu jobb felső sarkába. A koreaiak továbbra is nyomás alatt tartották a togói kaput, de az afrikaiak példásan küzdöttek és becsületükre legyen mondva, hogy nem álltak be kilenc mezőnyjátékossal védekezni. Azonban nem volt szerencséjük, ugyanis a szünetben becserélt ázsiai csatár, An Dzsung Hvan, egy gyönyörű átlövéssel megfordította az állást. A vezetést megszerezve aztán Dél-Korea egyből rá is ült az eredményre: Pakék eldugták a labdát, és az utolsó tíz percre már lehetősége sem adtak a togóiaknak az egyenlítésre.
|